Ömik Egyesület
 
Híd Egyesület

Érdekes állatok

Békagyík
Észak-Amerikában honos, leguánfélék családjába tartozik. Koponyája hátsó részén hatalmas, szarvszerű tüskéi vannak. Veszély esetén felpuffasztja magát, majd sziszegve előreugrál. Különlegesen furcsa képessége, hogy szeméből vért tud fecskendezni. Elevenszülő, átlag 15 utódot hoz a világra. Nappali állat, éjszaka a homokba ásva magát alszik.

Béka
Dél-Amerikában él több olyan békafaj, aminek a puszta érintése halálos lehet. Ezért az indiánok ezzel a méreggel kenték be a fúvócsöveikből kilőtt nyilat.
Nem minden béka rakja a vízbe a petéit. Van olyan, amelyik levelekre helyez, tápfolyadékkal teletöltött "nevelő zacskót", és ebben látszólag tetszhalottként fejlődnek az utódai, az ebihal állapot kihagyásával (!), mintegy 3 hét alatt békává.

Kaméleon
Szemét egymástól függetlenül tudja mozgatni. Zsákmányszerzéskor, mindkét szemét a célra állítja, és testhosszának kétszeresét meghaladó hosszúságú, ragacsos nyelve, hihetetlen sebességgel ragadja meg áldozatát.

Aligátor
Nagyon hasonlít a krokodilhoz, de orra szélesebb, lekerekítettebb. Érdekességük, hogy a tojásaikból kikelő utódok neme attól függ, hogy milyen melegben voltak a tojások, a lerakást követő 2. és 3. héten. Ha a hőmérséklet 30 0C alatt volt, az összes aligátor nőstény lesz, ha viszont melegebb volt, csupa hím fog kikelni.

Krokodil
Ha jóllakott, kitátott szájjal sütkérezik, hogy a "krokodilus madár" ki tudja szedegetni a fogai közé szorult húsfoszlányokat, ill. a bőréből az élősködőket. Többször megfigyelték, hogy áldozatának elfogyasztása közben, vagy közvetlenül utána könnyezik. Innen a "krokodilkönnyekkel" kapcsolatos mondás. Ennek természetesen nincs köze a részvéthez, így választja ki a szervezetébe, az áldozatával bekerülő, szükségesnél nagyobb mennyiségű sót.

Aligátorteknős
35 - 50 centiméteres páncélja alá nem tudja egészen behúzni nagy fejét. Posványos tavakban, mocsarakban él, Dél-Kanadától, egészen Ecuadorig. Elpusztult növényeket, kisebb madarakat, halakat, dögöket fogyaszt, sőt az úszó emberre is rátámad. Távolról megérzi az oszlásnak indult tetemek szagát. Ezt kihasználva, néhányszor pórázra kötve, vele keresték meg a vízbe, mocsárba fulladt emberek tetemeit.

Kobra
Az egyetlen ismert kígyófaj, amelyik levelekből, ágakból fészket épít utódai számára.

Kasszavakígyó
Akár 1,8 méterre is megnőhet, teste emberi lábszár vastagságú. 5 centiméteres méregfogában annyi méreg van, hogy akár 20 embert számára is halálos lehet. Nem rak tojásokat, elevenszülő. A megszülető kiskígyók harapása már halálos.

Tojásevő kígyó
Mivel teljesen ártalmatlan, blöfföléssel védekezik támadói ellen. Vékony testénél jóval nagyobb tojásra is rá tudja húzni magát. Elfogyasztás előtt nyelvével ellenőrzi a tojás frissességét. Ha már embrió van a tojásban nem nyeli le.

Köpködő kobra
Mérgének egy grammja akár 165 embert is megölhet. A mérgét 2,5 méterre képes kispriccelni.

Szalangána
Levegőn megkeményedő nyálából készíti fehéres színű fészkét. Ami a Kínai Konyha ínyencsége (fecskefészek leves) Fészkét barlangokba rakja, nemritkán 400 méter mélyen. Hatalmas kolóniákban él. A felnőtt madarak, fiókáikat nyálukkal összeragasztott rovarlabdacsokkal etetik. Egy ilyen golyó kb. 500 rovarból áll össze.

Fülemüle
Ha fiatalkorában nem hallja társai énekét, akkor más fajok dallamát sajátítja el. A fülemüle énekét Beethoven a Pastoral-szimfóniájában megkomponálta.

Búbos banka
Fészket nem készít, tojásait a földre rakja. Veszély esetén sziszegő hangot ad, csőrével a levegőbe döfköd, és a támadó felé spricceli ürülékét.

Gébics
Hazánkban szinte mindenhol megtalálható, kb. 17 cm. Rovarokkal, és kisebb gerincesekkel táplálkozik. Áldozatait előszeretettel "karóba húzza" valamelyik fa tövisére tűzve. Ha nincs a közelben ilyen fa, akkor drótot (villany, telefon, stb.) keres erre a célra.

Bölömbika
Hazánkban mindenütt előforduló gémféle. Mocsarakban, nádasokban, halastavakban él. Ha veszélyben érzi magát, csőrét égnek emeli, és szoborrá merevedik. Télen a Földközi tenger partvidékére vonul.

Kakukk
Fészket nem épít, erre a célra más madarak fészkét használja. A gazda madáréhoz hasonlót tojik, és egy tojást kidob a fészekből. A kiskakukk kel ki először, és kidobja a többi tojást a fészekből. Védett madár.

Gőzhajóréce
A világ leggyorsabb vízfelszínen úszója. Repülni nem tud. Úszóhártyái 15 cm szélesek. Úszás közben rövid szárnyait evezőként használja. Így gyakran eléri a 27 km/óra sebességet, vagy annál többet is. A nyomában felhabzó víz, és a sebessége a XIX. Századi gőzhajóra emlékeztetett, innen kapta a nevét.

Darvak
Némelyik darufaj 2 méteresre is megnőhet. Ők a földön élő legmagasabb, még repülni tudó madarak.

Íbisz
Az egyiptomiak szent állatként tisztelték ezt a madarat, mert mindig a Nílus áradása előtt jelentek meg a folyó mentén.

Flamingó
Egyetlen fiókát nevel, a begyében termelődő "tejjel" eteti. Ha nem megfelelően etetik, rabságban elvesztik rózsaszín színűket, és kifehérednek. A garnélarákokkal etetett madarak azonban visszanyerik természetes színüket.

Sarki csér
Minden évben több mint 30.000 km-es utat tesznek meg a sarkvidékek között. Nagy kolóniákban fészkel. 1 - 3 tojást raknak, amik 20 - 24 nap alatt kelnek ki. A sarki csérek 2 hónapos fiókáikkal együtt hagyják el az északi féltekét, s repülik át a világot. Decemberben, amikor beköszönt az antarktiszi nyár, már az olvadozó jégtáblákon járnak. Márciusban, a legkedvezőbb széljárást kihasználva térnek vissza északra.

Kolibri
A madárvilág, Dél-Amerikában élő törpéi. A hím teljes hossza 57 mm. A tojó valamivel nagyobb. Súlyuk 1,6 - 2 gramm. Szárnycsapása másodpercenként 30 - 80. Képes egyhelyben lebegni.

Halfarkas
Erős, erőszakos madár, a levegő kalóza. Ha meglát egy jóllakott madarat, addig űzi, zaklatja, amíg az ki nem adja magából amit megevett. Fészke általában egyszerű gödör. A szülők felváltva költik, és etetik fiókájukat, általában kettőt. Ha azonban az élelem kevés két fiókának, akkor az elsőként kikelt, vagy a szülők megölik a másodikat.

Hárpia
A világ legfélelmetesebb ragadozó madara, Dél-Amerika őserdeiben honos. Karmai 3,5 - 4 centiméteresek. Ezzel, és erős lábaival disznók és antilopok elfogására, és megölésére is képes. Az őserdők folyamatos pusztítása miatt a kihalás veszélye fenyegeti.

Sasok
Fészkük akár 3 méter átmérőjű is lehet. Akár 3 kilométer magasból is észrevesznek egy nyulat. A legismertebb közülük a szirti sas, címerállat, és jelképpé is vált.

Vándorsólyom
Az Antarktiszt kivéve, minden földrészen megtalálható. 48 centiméteres. Zsákmányára zuhanó repüléssel veti rá magát, ilyenkor 170 - 400 km/óra sebességre is felgyorsulhat. Egy szempillantással az ütközés előtt a zuhanást hírtelen lefékezi, majd hátsó lábujján lévő borotvaéles karmát áldozatába mélyeszti.

Dögkeselyű
A közhiedelemmel ellentétben a friss húst kedveli, nem eszi meg az olyan dögöt, ami már rothadásnak indult. Kopaszsága a dögevéshez való alkalmazkodással kapcsolatos. Nehezen tudná ugyanis tisztán tartani fejtollát.

Kígyászkeselyű
Főleg apró rovarokat, szöcskét, és kis rágcsálókat fogyaszt. Könnyen elbánik a kobrával, vagy a puffogó viperával. Ha nem járna sikerrel a kígyót a magasba emeli, és ledobja.

Emu
A ma élő második legnagyobb madár, magassága kb. 1,8 méter. Kiválóan tud úszni és futni. Akár az 50 km/óra sebességet is képes elérni. Táplálékáért sokszor több száz kilométert is meg kell tennie. Szervezetében zsírt halmoz fel, és ínséges időkben felélheti testsúlyának a felét is. Általában télen költ. A tojó, amint lerakta tojásait odébb áll. A kicsiket a hím neveli fel.

Strucc
A világ legnagyobb, és leggyorsabb madara. Meneküléskor 72 km/óra sebességet is elér. 6 - 20 tojást rak. Ezek kb. 1,5 kilósak. A hím és a tojó felváltva költ.

Selyemmadár
Kedvenc színe a kék. Udvarláskor lugast épít, és a nőstény kegyeinek elnyerése érdekében, a lugas alatt mindent felhalmoz, ami kék. Ez lehet bármi, kék műanyag, cseréptörmelék, bogyók, papagájtoll, bármi, csak kék legyen, sőt csőrével szétzúzza a kékbogyókat, és azok levével a "falakat" is kifesti.

Mézkalauz madár
Imádja a mézet, de önerejéből nem tud hozzáférni. Ezért éles csiviteléssel, csapkodó repüléssel vezet oda más állatokat, elsősorban a méhészborzot. Ez szétrombolja a méhek otthonát, teleeszi magát, és hagy a madárnak is mézet.

Futókakukk
Észak-Amerika délnyugati részén honos. Nem hosszútávfutó, inkább rövid vágtában halad, általában eléri a 24 km/óra sebességet is. Főleg gyíkokkal táplálkozik. Üldözőbe veszi, és csőrével hírtelen lecsap rá.

Házityúk
Háziasításuk valószínűleg 6.000 évvel ezelőtt történhetett, de tojását, tömegesen csak az 1800-as évektől kezdték fogyasztani.

Forrás: www.freeweb.hu/beluard/

 

Híd Egyesület